A hobbik és projektek gyakran vezetnek oda, hogy az emberrel “elszalad a ló” Nekiül valaminek az ember, és egyszer csak azt veszi észre, hogy eltelt az egész nap. Ugyan élvezte, de kifáradt, alig haladt, és még sokszor ilyen egész napos nekiűlésre lenne szüksége. Ami aztán ahhoz a gondolathoz vezet, hogy hűűha, mikor lesz nekem ismét ennyi időm? Na meg ahhoz, hogy csak akkor kezdem...
Egy alkotó folyamatunknak a végeredményét végtelenségig tökéletesítgetni, és a kezünk közül soha nem kiadni veszélyes. Nem csak a fejlődésünket gátolja meg, eredményeinktől foszt meg minket (és másokat), de gyakran a hobbink/projektünk végét is jelenti idővel. Ha valamit sohasem adunk ki a kezünk közül (mert még nem tökéletes; valami még hiányzik; nem az igazi; most nincs inspirációm...
Gyakran azért vágunk bele egy szájdprojektbe, mert pénzt akarunk keresni vele. Vagy a munkánk mellett, vagy a főállásunk helyett. Ez viszont csapdákat rejthet, ha átgondolatlanul fejest ugrunk bele. Ha azt az elvárást támasztjuk a projekttel szemben, hogy hamarosan pénzt kell hozzon a konyhára, vagy véletlenül, le kellene váltania főmunkaidős állandó jövedelmünket… nagy nyomást teremtünk...
Kiadni a kezünk közül egy elkészült művet, mindig stresszes. Viszont az ezen pörgés agyban lassabb fejlődéshez, több streszhez, és általában a projekt/hobbi abbahagyásához vezet. De pánikra semmi ok A hozzáállásunkat a dologhoz könnyen megváltoztathatjuk. Mit szólnál ahhoz, ha bármit amit alkotsz, és kiadsz a kezedből, egy első változatnak tekintenél? 🙃 Egy részeredmény amin még majd úgyis...
